Belépés

 

Támogatók

Te is szeretnél ilyen weboldalt?

honlapkészítés: startadmin.hu



 

Corey Stevens

2010.08.14.

Corey Stevens 1954. augusztus 6-án született Centralia-ban , Illinois -ban. Bues-rock gitáros-énekes, a hozzáértők szerint Jimmy D. Lane, Jonny Lang és a néhai Jeff Healey ügyes és színvonalas követője.
Itt kell megjegyeznem, hogy ő maga ugyanannyira dalszerzőnek, mint zenésznek tartja magát, bár nem hiszem, hogy olyan nagy lenne a különbség. Mert ez a külsőre - számomra - leginkább Rumcájszra hasonlító gitáros-énekes azzal tűnik ki, hogy semmi feltűnőt nem csinál. Becsületes iparosként nyomja saját számait, de nagyon jól. 
Stevens első gitárját nagypapája nyomta a kezébe szeretetből, és valószínűleg nem gondolta, mit tesz unokájával. Addig a pillanatig ugyanis a lurkó profi baseballjátékos akart lenni. A kis Corey ezek után az iskolában klasszikus gitárt tanult, és - saját bevallása szerint - megszállottként, napi több órát gyakorolt. Ennek ellenére dalszerzőként próbált érvényesülni, és helyi cover-band-ekben, azaz haknicsapatokban játszotta mások számait. Bár kapott volna elfogadható szerződéseket, tipikus lázadóként nem volt hajlandó feladni elveit, azaz, írt számokat, amik senkinek nem kellettek, de jók voltak. Ebből nagyon megélni nem lehet, ezt ismerjük el. És közben körvonalazódott benne a Terv, egy önálló zenekarról, ami a 80-as évek végén realizálódott. 
 A kezdeti időkben Corey Stevens futárként dolgozott, és ebből a keresetből kezdte saját kis stúdióját összerakni, ahol saját szerzeményeket játszott fel. Egy szobás apartmanjában rögzített egy négy számos demóanyagot. Ez nagyot ütött. Ekkor kezdtek el érdeklődni a lemeztársaságok, és Corey szerényen a legnagyobb dalszerzőként aposztrofálta magát. Ebben vannak részigazságok - jó számokat írt, az biztos. Aztán megcsinálta a Bandát, a következő tagokkal: Corey Stevens  gitár, ének, Will MacGregor basszusgitár, Dave Salinas  dob. Azóta is így vannak, és innentől a siker megérkezett a Stevens-ház roggyant falai közé. 
Corey Stevens turnétársai : a ZZ Top, Paul Rodgers, Lynyrd Skynyrd, vendégzenész a Canned Heat-ben - ami a csövön kifért. És hat nagyon jó album. Erre mondják, hogy american dream. Pedig nem álom. Munka, tehetség, kitartás, jó számok, jó gitárok, azt annyi. Bárki megpróbálhatja. Mindenkinek sok sikert kívánok. De Corey Stevens már megpróbálta, és neki sikerült is.






-----------------------------------------------------------------
A hozzászólás csak tagok számára lehetséges!

- Belépés
- Regisztráció

-----------------------------------------------------------------